A kerettörténet két főszereplője Sahrazád és Sahrijár király. Amikor a király felfedezi, hogy a korábbi felesége hűtlen volt, szörnyű bosszút áll az asszonyokon. Mindennap elvesz egy szüzet, akit a nászéjszaka után kivégeztet. Végül a vezíre már nem talál több lányt a birodalomban. Ekkor Sahrazád (ismert Seherezádé és Sehrezád néven is), a...
A kerettörténet két főszereplője Sahrazád és Sahrijár király. Amikor a király felfedezi, hogy a korábbi felesége hűtlen volt, szörnyű bosszút áll az asszonyokon. Mindennap elvesz egy szüzet, akit a nászéjszaka után kivégeztet. Végül a vezíre már nem talál több lányt a birodalomban. Ekkor Sahrazád (ismert Seherezádé és Sehrezád néven is), a vezír lánya ajánlkozik menyasszonynak. A nászéjszakán Sahrazád elmond egy mesét a királynak, de nem fejezi be, így kényszeríti a kíváncsi Sahrijárt, hogy tartsa őt életben. Másnap éjszaka, amint befejezi a mesét, elkezd (de csak elkezd) egy másikat. És ez így folytatódik ezeregy éjszakán keresztül...
Élt hajdanában, réges-régen, India és Kína szigetein egy hatalmas király: Sahriárnak nevezték. Nagy hadserege, díszes őrsége volt, szolgák mérhetetlen serege és fényes kíséret vette körül. Birodalmán mély bölcsességgel és igazságszeretettel uralkodott, kiérdemelvén népei szeretetét. Felesége azonban gonosz asszony volt.
Aladdin csodalámpájaKína egyik nagy városában élt egy szabó, akinek Musztafa Aladdin volt a neve. Ez a szabó alig tudta megkeresni a mindennapi kenyeret magának, feleségének és fiának, akit ugyancsak Aladdinnak neveztek. Nem volt elég a szegénység, Musztafa Aladdint az is bántotta, hogy a fia szófogadatlan, naplopó, szüntelenül játékon jár az esze, egész nap az utcán csatangol.
Élt Perzsia egyik városában két testvér.
Élt Bagdad városában Harun-al-Rasid kalifa uralkodása idején egy Ali Khodzsa nevű kereskedő. Nem volt se nagyon gazdag, se nagyon szegény, nem volt se felesége, se gyereke, magányosan éldegélt szülőházában, szorgalmasan és eredményesen dolgozott.
Mesélik - csakhogy Alláh jobban tudja -, hogy elmúlt esztendőkben, réges-régi korban, messzetűnt időkben élt és uralkodott, mint senki dicsőbben, India és Kína szigetein egy Szasszán nemzetségéből1 való király. Számát sem tudta hadainak, kísérőinek, szolgáinak.
Tudd meg, édes leányom, hogy élt egyszer egy kereskedő; volt vagyona, marhája, felesége, gyereke, és Alláh - magasztaltassék az ő neve! - megáldotta azzal a képességgel, hogy az állatok és madarak nyelvét értette. Ez a kereskedő termékeny vidéken lakott, volt egy szamara meg egy ökre is.
Élt egyszer Bagdád városában egy teherhordó. Nőtlen volt, és amint egy nap a vásártéren állt kosarára támaszkodva, odajött hozzá egy hölgy; aranyhímzéses izárja mosszuli selyemből készült, és aranyzsinór szegélyezte. Amikor felemelte fátylát, hosszú szempillái alól elővillant éjsötét szeme, és kitárult a teherhordó elébe finom vonású szelíd képe. Édesen csengő hangon mondta:
Tudd meg, ó, úrnőm, hogy miért van megnyírva állam, és miért hiányzik a fél szemem. Apám király volt, öccse pedig egy másik városban uralkodott. A sors úgy akarta, hogy anyám engem azon a napon szült, amelyen nagybátyámnak a fia született. Sok év és nap telt el, és mi felnőttünk.
Úrnőm, én sem félszeműnek születtem; csodálatos az én történetem. Ha a szem fehérébe tűvel belekarcolnák, tanulságul szolgálna mindenkinek, aki okulni kíván. Király vagyok, apám is király volt: olvastam a Koránt15 mind a hétféle olvasási mód szerint, sokféle könyvet áttanul- mányoztam tudós tanítók felügyelete alatt, tanultam csillagászatot, olvastam a költőket, és minden tudományban szorgalmaskodtam, túlszárnyaltam a velem egykorúakat.
Mi hárman egy apától, de más-más anyától születtünk. Ez a két kutya két nővérem, egy apától és egy anyától. Mikor apánk meghalt, ötezer dinárt hagyott ránk. Én voltam a testvérek közt a legfiatalabb, nővéreim jó hozománnyal férjhez mentek. Egy ideig itt éltek együtt, míg egy nap férjeik árukat szereztek, feleségüktől ezer aranydinárt vettek át, és mindnyájan nagy útra indultak.
Ó, igazhivők fejedelme, tudd meg, hogy apám halála után nagy vagyon szállt rám; egy darabig egyedül éltem, aztán feleségül mentem annak az időnek egyik legtehetősebb emberéhez, és egy kerek évig éltem vele, amikor meghalt. A törvény szerint nyolcvanezer aranydinárt örököltem utána. Mikor egy napon a szobámban ültem, egy öregasszony jött be hozzám, beesett, ráncos orcájú, kitépdesett szempillájú, szeméből a víz csorog, szájában két csonka fog, orra nedves, nyaka remeg, kopott bőrét a fene rágta meg; ilyenről mondja a költő:
Harún ar-Rasíd, az igazhívők fejedelme, egy éjjel izgatott és álmatlan volt, elhívatta vezírjét, Dzsafárt, Jahjá el-Barmaki fiát, és azt mondta neki: „Álmatlan vagyok, szorongás fogott el, nem tudom, mit tegyek.” Ott állt eunuchja, Maszrúr is, és elnevette magát. A kalifa meg- kérdezte: „Mit nevetsz? Azért, mert engem semmibe veszel, vagy pedig elment az eszed?” Maszrúr így felelt: „Igazhívők fejedelme, esküszöm a próféták nagyjára, akinek a sarja vagy, hogy nem szándékosan történt. De tegnap, mikor elmentem a palotádból, hogy járjak egyet, és a Tigris partjához értem, nagy néptömeget láttam; megálltam, hát egy ember nevetteti ott a népet. Úgy hívják, hogy Ibn el-Káribi. Most jutott eszembe valami, amit mondott, és azon nevettem. Bocsásd meg, ó igazhívők fejedelme.” Ekkor a kalifa azt mondta: „Hozd elém azonnal azt az embert.”
Huszein ibn ar-Reiján, a sarif29 meséli, hogy az igazhívők fejedelme, Omar ibn el-Khattáb, egy nap népe közt ült, és igazságot osztott alattvalóinak, körülötte legkiválóbb és legelőkelőbb baráti tanácsadói, mikor egyszerre egy fiatalember jelent meg előtte, szemrevaló, csinos legény, tiszta ruha szép termetén. Két szép ifjú fogta erősen, és vonszolta az igazhívők fejedelme, Omar ibn el-Khattáb elé. Az igazhívők fejedelme jól megszemlélte ezeket is, amazt is, megparancsolta a kettőnek, bocsássák el az ifjút, aztán azt mondta, jöjjenek közelebb, és megkérdezte tőlük, mi bajuk van azzal a fiatalemberrel. Ők így feleltek: „Igazhívők fejedelme, egy apánk-anyánk van nekünk, egy a hitünk, egy a vérünk. Apánk bölcsességben, tanács- adásban kivált, mint seikh a törzseknél nagy becsületben állt. Alantas dolgokon felül állott lénye, közismert volt szerte sok szép erénye. Úgy nevelt fel minket jó atyánk, míg felnőttünk, jóságát sugározta ránk. Ő volt a legjobb, legnemesebb lélek, méltó példaképe költőnk énekének:
