Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin digitális kiadását, mely minden hónap első napjaiban jelenik meg.

Charles Dickens - Twist Olivér 3

Charles Dickens - Twist Olivér

Harmadik fejezet

Twist Olivérből majdnem kéményseprő lesz 

A ráadáskérés istentelen, elrugaszkodott vétségének elkövetése után Olivér egy teljes héten át raboskodott abban a sötét és magános szobában, ahová a tanács bölcs kegyelméből száműzetett. Nem látszik egész alaptalannak az a feltevés, hogy ha Olivér kellő tiszteletben tartotta volna a fehér mellényes úr jóslatát, egyszer és mindenkorra megalapozhatta volna e bölcs férfiú prófétai hírnevét. Mégpedig oly módon, hogy zsebkendőjének egyik végét a falból kiálló horogra, másik végét pedig saját nyakára kötözi. E művelet elvégzésének azonban volt egy akadálya; a zsebkendőket tudniillik luxuscikknek tekintették, és ezért a tanács együttes ülésének pecsétes, ünnepélyesen aláírt rendeletére örök időkre megvonták a szegényház lakóinak orrától. Még nagyobb akadály volt Olivér fiatalsága és gyerekessége. Ezért nem tett egyebet, mint hogy egész nap keservesen sírt, és amikor eljött a hosszú, félelmetes éjszaka, kis kezeit szeme elé tette, hogy ne láthassa a sötétséget, az egyik sarokban összekuporodott, és megpróbált elaludni. Minduntalan felrezzent álmából, s egyre szorosabban a falhoz lapult, mintha ez a kemény, hideg felület is megvédené a fenyegető, komor sötétségtől.
A börtönbüntetés ellenségei ne higgyék azonban, hogy magányos fogsága idején Olivértől megvonták a testmozgást, a társaság és a vallási vigasz gyönyörűségeit. Ami a testmozgást illeti, jó hideg tél volt, és Olivérnek megengedték, hogy minden reggel a köves udvaron a kútnál megmosakodjék Bumble úr felügyelete alatt, aki botjának sűrű használata segítségével megakadályozta, hogy a gyermek megfázzék, sőt égő forróságról gondoskodott számára. Ami pedig a társaságot illeti, minden másodnap bevitték abba a terembe, ahol a gyermekek ebédeltek, és nyilvánosság előtt, valamennyiük okulására, megbotozták. Arról pedig igazán szó sem volt, hogy a vallási vigasz jótéteményeitől megfosszák: hiszen esténként is belökték ebbe a terembe, imádság idején, és megengedték neki, hogy a lelke épülésére meghallgassa a fiúk imáját, amelyhez külön záradékot szerkesztett a tanács. E záradékban a fiúk arra kérték az Urat, hogy jó, erényes, elégedett és szófogadó gyermekek lehessenek, és megmeneküljenek Twist Olivér vétkeitől és bűneitől, aki kizárólag a gonoszság hatalmának különleges uralma alatt áll, s akit maga az ördög teremtett.
Olivér életének e virágzó és kellemes időszakában történt, hogy Gamfield úr, a kéményseprő, egy reggel, mialatt a főutcán haladt, elmélyülten tűnődött magában afölött, hogy milyen úton-módon szabadulhatna meg házbérhátralékától és háziurának sürgetéseitől. Gamfield úr a legvérmesebb optimizmussal sem tudta elgondolni, honnan teremti elő az ötfontos hátralékot. Keserűségében hol agyát, hol pedig szamarát gyötörte, amikor éppen a szegényház előtt ment el, és pillantása a falragaszra esett.
- Hó! - mondta Gamfield úr a szamárnak.
A szamár e pillanatban éppen gondolataiba merült, és valószínűleg azon töprengett, hogy egy vagy két káposztatorzsával fogják le megvendégelni, ha rendeltetési helyére szállította azt a két zsák kormot, mely kis taligáján volt. Ezért nyugodtan továbbporoszkált, figyelemre sem méltatva a vezényszót.
Gamfield úr dühös káromkodással nyilatkozott valamit általában a szamárról, de különösképpen a fejéről. Utána szaladt, és olyan ütést mért a fejére, amely valószínűleg minden koponyát bevert volna, kivéve a szamárkoponyát. Ezután megragadta a gyeplőt, és hatalmasat rántott a szamár állkapcsán, gyengéden figyelmeztetve azt, hogy nem a maga ura. E módszerek segítségével sikerült megfordulásra bírnia. Ezután még egyet ütött a fejére, hogy kissé elbágyassza, amíg dolga van a házban. E művelet sikeres elvégzése után odalépett a kapuhoz, hogy gondosan elolvassa a falragaszt.
A fehér mellényes úr, aki előzőleg kiöntötte érzelmeit a tanácsteremben, most hátratett kézzel állt a kapuban. Végignézte Gamfield úr és a szamár kis nézeteltérését, és boldogan mosolygott, amikor ez az úr a falragaszhoz lépett, mert rögtön látta, hogy Gamfield úr pontosan az a gazda, akire Twist Olivérnek szüksége van. Gamfield úr is mosolygott, mialatt a szöveget olvasta, mert éppen öt font volt az az összeg, amire neki szüksége volt. Ami pedig a tehertételt, a gyermeket illeti, Gamfield úr, aki ismerte a szegényház étrendjét, rögtön tisztában volt vele, hogy a gyermek megfelelően kis térfogatú lesz, aki jól beleillik majd a kályhalyukba. Még egyszer elejétől végig elolvasta a felhívást, azután tisztelete jeléül megbillentette prémes sapkáját, és megszólította a fehér mellényes urat.
- Ugyebár, uram, az egyházközség inasnak akarja adni ezt a fiút? - kérdezi Gamfield úr.
- Úgy van, jóember - mondta leereszkedő mosollyal a fehér mellényes úr -, miért?
- Gondoltam, hogy ha az egyházközség valami kellemes, könnyű mesterségre akarja taníttatni, akkor éppen jó lesz neki a tisztes kéményseprő ipar - mondta Gamfield úr. - Szükségem van inasra, mindjárt magammal is vinném.
- Fáradjon be - mondta a fehér mellényes úr.
Gamfield úr egy pillanatig még kint időzött: még egyet ütött a szamár fejére, és megrántotta állkapcsát, figyelmeztetésül, hogy távollétében meg ne találjon szökni. Ezután a fehér mellényes urat abba a terembe kísérte, ahol annak idején Olivér a mondott urat először megpillantotta.
- Undok mesterség - jegyezte meg Limbkins úr, amikor Gamfield úr vele is közölte kívánságát.
- Megesett már, hogy fiatal fiúk megfulladtak a kéményben - mondta egy másik úr.
- Tetszik tudni, az csak attól van, hogy megnedvesítik a szalmát, mielőtt meggyújtják a kémény¬ben, hogy az inast lehívják vele - mondta Gamfield úr. - Ilyenkor aztán, tetszik tudni, csak füst van, láng meg nincs. Márpedig a füst nem ér semmit, azzal nem lehet lehozni a fiút, mert a füst csak elaltatja, ő meg éppen azt szereti. Mert, kérem, az úgy van, hogy a fickók általában lusták és makacsok, uraim, és ha azt akarjuk, hogy gyorsan lejöjjenek a kéményből, akkor nincs jobb mód, mint a jó meleg láng. Meg aztán emberséges dolog is ez, kérem, mert hogyha be találnának szorulni a kéménybe, amint a lábukat sütni kezdi a tűz, addig kapálóznak, amíg ki nem szabadulnak onnét.
A fehér mellényes úr rendkívül mulatságosnak találta ezt a fejtegetést. Limbkins úr egy pillantása azonban torkára fojtotta a nevetést. A tanács ezután néhány percig tanácskozott oly halk hangon, hogy mindössze csak néhány szót lehetett kivenni: "A költségeket is csökkenthetjük ezáltal" - "jól fest majd a jelentésben" - "ki kell nyomatni a jelentést". Ezeket is csak azért lehe¬tett hallani, mert igen sűrűn és nagy nyomatékkal ismételgették.
Végre megszűnt a suttogás. A tanács tagjai elfoglalták helyeiket, és újból ünnepélyes képet öltöttek. Limbkins úr így szólt:
- Gondolkoztunk ajánlatán, és nem fogadjuk el.
- Egyáltalában nem - mondta a fehér mellényes úr.
- A leghatározottabban nem - mondták a többiek.
Gamfield úrról történetesen az a mendemonda keringett, hogy három-négy inasa már halálra zúzta magát. Ezért arra gondolt, hogy a bizottságot elhatározásában - megmagyarázhatatlan szeszélyből - ez a jelentéktelen körülmény befolyásolta. Ez nem látszott túlságosan valószínűnek, az urak általános gyakorlatát tekintve, de Gamfield úr, aki nem akarta, hogy ezek a hírek újból szárnyra keljenek, sapkáját kezében gyűrögetve, lassan eltávolodott az asztaltól.
- Szóval nem adják nekem az urak - mondta, és megállt az ajtóban.
- Nem - válaszolta Limbkins úr -, illetve... miután ez igen undok mesterség, meg kell elégednie valamivel kisebb összeggel, mint amennyit kitűztünk.
Gamfield úr arca felderült. Egy lépéssel ismét az asztalnál termett, és így szólt:
- Hát mennyit adnak az urak? Igazán, ne tessék fukarkodni egy ilyen szegény emberrel. Mennyit tetszik adni?
- Azt hiszem, három és fél font bőven elég - mondta Limbkins úr.
- Tíz shillinggel több, mint amennyit megérdemelne - mondta a fehér mellényes úr.
- Nézzük, uraim - mondta Gamfield -, egyezzünk meg négy fontban. Négy fontért végképp megszabadulnak tőle. Megéri.
- Három és fél font - ismételte határozottan Limbkins úr.
- Ugyan már! Osszuk meg a különbséget, legyen három font tizenöt shilling - alkudozott Gamfield úr.
- Egy vassal sem adunk többet - hangzott Limbkins úr erélyes válasza.
- Alaposan megnyúznak engem az urak - mondta habozva Gamfield.
- Eh, mit! - mondta a fehér mellényes úr. - Minden ráadás nélkül is jól járna a gyerekkel. Vigye csak el, maga buta ember. Éppen magához való. Időnként jót tesz neki egy kis pálcázás. Az ellátása nem kerül sokba, mert születése óta nem szokott hozzá, hogy túlterhelje a gyomrát. Hahaha!
Gamfield úr ravasz pillantása végigsiklott az arcokon, és minthogy valamennyin mosolyt látott, lassanként ő is elmosolyodott. Megkötötték az üzletet. Bumble-t megbízták, hogy Twist Olivért még aznap délután vigye el a városházára a szerződés aláírása és jóváhagyása céljából.
Így azután az apró Olivért, nagy csodálkozására, kiengedték a rabságból, és megparancsolták, hogy tiszta inget vegyen fel. Alighogy befejezte ezt a rendkívül szokatlan tornagyakorlatot, Bumble saját kezűleg egy csajka zabkását s egy hatdekás ünnepi kenyéradagot hozott neki. E megdöbbentő látványra Olivér keservesen sírni kezdett, mert, nem egészen alaptalanul, azt hitte, hogy a tanács valamilyen hasznos célra le fogja vágatni, hisz különben miért is hizlalnák ilyen mértékben.
- Ne bőgj, Olivér, mert vörös lesz a szemed, hanem edd meg, amit kapsz, és légy hálás - mondta Bumble úr határozottan és ünnepélyesen. - Inas lesz belőled, Olivér.
- Inas, uram? - kérdezte reszketve a gyermek.
- Igen, Olivér - válaszolta Bumble úr. - Ezek az áldott jó urak, akik valamennyien szüleidet pótolják, inasnak adnak. Talpra akarnak állítani, azt akarják, hogy ember legyen belőled, pedig ez az egyházközségnek három font tíz shillingjébe kerül! Igen, Olivér, három font tíz shilling! Hetven shilling, száznegyven félshillinges! Mindezt egy haszontalan árva gyerekért, akit senki sem szeret.
Miután Bumble úr félelmetes hangon elmondta ezt a szónoklatot, szünetet tartott, hogy lélegzetet vegyen. A szegény gyermek arcán könnyek peregtek, keservesen sírt.
- No, no - mondta Bumble úr kissé kevésbé méltóságteljesen, mert jólesett neki ékesszólásának szemmel látható hatása. - No, no, Olivér. Töröld szemedet a kézelődbe, és ne sírj bele a kásá-ba, mert ez oktondiság.
Valóban az is volt, mert már úgyis éppen elég víz volt a kásában.
Útközben, mialatt a városházára mentek, Bumble úr elmagyarázta Olivérnek: nincs más teendője, mint hogy igen boldognak mutassa magát, és ha az urak megkérdik, szeretne-e inas lenni, mondja azt, hogy nagyon szeretne. Olivér mindezt megígérte, annál is inkább, mert Bumble úr gyengéd célzást tett, hogy ki sem mondhatja, mi fog történni, ha Olivér nem követné parancsait. Mikor a hivatal épületébe értek, Olivért bevitték egy kis szobába. Bumble úr figyelmeztette, hogy maradjon ott, amíg érte nem jön.
A gyermek fél óra hosszat várt dobogó szívvel. Ekkor azután Bumble úr bedugta a fejét, melyet most nem díszített a háromszögletű kalap, és fennhangon így szólt:
- Olivér, édes kisfiam, gyere az urak elé.
Közben sötét, fenyegető pillantást vetett rá, és halkan hozzáfűzte:
- Ne felejtsd el, mit mondtam, te piszok kölyök.
Olivér ártatlanul bámult Bumble úr arcába e kissé kevert stílusú beszéd hatása alatt. Bumble úr azonban megakadályozta, hogy bármilyen megjegyzést is tegyen: nyomban átvezette a szomszéd szobába, melynek ajtaja nyitva volt. Tágas szoba volt ez, nagy ablakkal. Az íróasztal mellett két rizsporos fejű öregember ült. Az egyik újságot olvasott, a másik pedig teknőc-keretes szemüveg segítségével egy kis pergamen tanulmányozásába mélyedt. Szemben velük az egyik oldalon Limbkins úr, a másik oldalon Gamfield úr állott, az utóbbinak arca helyenként mosakodás nyomait viselte.
Rajtuk kívül még három-négy durva külsejű, csizmás férfi lődörgött a szobában.
A pápaszemes öregúr lassanként elbóbiskolt az apró pergamendarab fölött. Olivért Bumble úr az íróasztal elé állította. Kis szünet következett, majd Bumble úr megszólalt:
- Itt a fiú, méltóságos uram - jelentette.
Az újságolvasó úr egy pillanatra felemelte fejét, és megrántotta a másik úr kabátujját, mire az felébredt.
- Szóval ez az a fiú - mondta az öregúr.
- Ez az - felelte Bumble úr -, hajolj meg a tanácsnok úr előtt, édes kisfiam.
Olivér a tőle telhető legszebben meghajolt. Pillantása csodálkozva szegeződött a tanácsnokok haját borító rizsporra, és azon töprengett, vajon e magas rangú urak már ezzel a fehér dologgal a fejükön jönnek-e a világra, és ennek köszönhetik-e magas rangjukat.
- Szóval - mondta az öregúr -, ez a gyerek szereti a kéményseprést.
- Imádja, méltóságos uram - felelte Bumble úr, és közben lopva alaposan belecsípett Olivérbe, figyelmeztetve, hogy ne cáfolja meg szavait.
- Ezek szerint kéményseprő akar lenni? - érdeklődött az öregúr.
- Ha holnap más mesterségre fognák, rögtön megszökne, méltóságos uram - válaszolta Bumble.
- És ez az ember lesz a gazdája? - kérdezte az öregúr. - Szóval ön, uram? Jól fog vele bánni, jól fogja táplálni, és egyébként is gondoskodik róla?
- Amit egyszer megmondtam, az úgy is lesz - szólt mogorván Gamfield úr.
- Kissé nyers beszédű maga, barátom, de azért becsületes, nyíltszívű embernek látszik - mondta az öregúr, és szemüvegét az Olivérrel járó jutalomért jelentkező ember felé fordította, akinek gonosz arcáról lerítt a kegyetlenség.
A tanácsnok azonban félig vak és meglehetősen gyerekes volt, s ezért igazán nem lehetett tőle azt várni, hogy észrevegye, ami másnak első pillantásra szemébe tűnt volna.
- Remélem, az is vagyok, uram - mondta Gamfield úr csúnya vigyorral.
- Kétségkívül, barátom - vélte az öregúr. Szemüvegét megerősítette orrán, és tekintetével a tintatartót kereste.
Ebben a pillanatban dőlt el Olivér sorsa. Ha a tintatartó ott állt volna, ahol az öregúr kereste, belemártotta volna tollát, aláírta volna a szerződést, és Olivért rögtön el is szállították volna. Minthogy azonban a tintatartó éppen az öregúr orra előtt volt, természetesen összekereste érte az egész íróasztalt. Amikor keresés közben véletlenül felnézett, pillantása Twist Olivér sápadt, halálra rémült arcára esett. A gyermek, Bumble úr ösztökélő pillantásai és csípései ellenére, jövendő gazdájának visszataszító vonásait szemlélte a borzalomnak és félelemnek oly kifejezésével, amelyet még egy félig vak tanácsnoknak is észre kellett vennie.
Az öregúr meghökkent, letette a tollat, és Olivérről Limbkins úrra pillantott, aki tettetett nyugalommal és derűvel szippantott épp egy csipet burnótot.
- Fiam - mondta az öregúr, és az íróasztal fölé hajolt. Olivér összerezzent a hangra. Megvolt rá a mentsége, hiszen jóságos volt a hang, és a szokatlan hang mindig megijeszti az embert. Erősen reszketett, majd sírva fakadt.
- Fiam - mondta az öregúr -, sápadt vagy, és ijedtnek látszol. Mi baj?
- Menjen egy kicsit odébb, egyházfi - mondta a másik tanácsnok, aki letette az újságot, és érdeklődve hajolt előre. - Mondd el, fiam, mi bajod, ne félj.
Olivér térdre esett, és kezét összekulcsolva könyörgött, hogy inkább küldjék vissza a sötét zárkába, éheztessék, verjék, öljék meg, ha akarják; csak ne küldjék el ezzel a borzalmas emberrel.
- Nahát - mondta Bumble úr ünnepélyesen magasba emelt kézzel és tekintettel -, sok ravasz és hazug árvát láttam már életemben, de valamennyiük között te vagy a legszemtelenebb, Olivér.
- Fogja be a száját, egyházfi - mondta a másik öregúr.
- Bocsánatot kérek, méltóságos uram - szólt Bumble úr, aki nem akart hinni a fülének. - Hozzám tetszett beszélni?
- Igen. Fogja be a száját.
Bumble elképedt a csodálkozástól. Azt mondani egy egyházfinak, hogy fogja be a száját! Ez már valóságos erkölcsi forradalom.
A teknőckeretes szemüvegű úr társára nézett, majd jelentősen bólintott.
- Nem hagyjuk jóvá a szerződést - mondta az öregúr, és félrelökte a pergamendarabot.
- Talán csak... - dadogta Limbkins úr - talán csak nem fog a városi tanács arra az álláspontra helyezkedni, egy apró gyerek alá nem támasztott vallomása alapján, hogy dologházunk hatóságai bármilyen tekintetben vétkesen vagy helytelenül intézkedtek?
- A városi tanács nem köteles megindokolni a döntését ebben a kérdésben - válaszolta élesen a második öregúr -, vigyék vissza a gyereket a dologházba, és bánjanak vele jóságosan. Amire láthatóan rá is szorul.
Aznap este a fehér mellényes úr a lehető leghatározottabban kijelentette, hogy Olivért nemcsak felakasztják, hanem ráadásul még fel is négyelik. Bumble úr rejtélyesen borús arccal rázta fejét, és csak annyit mondott, hogy szeretné, ha a gyermek jó útra térne. Erre Gamfield úr megjegyezte, hogy ő viszont azt szeretné, ha a gyermek hozzá kerülne. E kívánság teljesen ellentétben állott az egyházfiéval, holott Gamfield úr a legtöbb kérdésben mindig osztotta az egyházfi véleményét.

Másnap reggel ismét hirdetmény közölte a nyilvánossággal, hogy Twist Olivér újból kapható, és öt font ráadást kap bárki, aki hajlandó átvenni. 

Petőfi Sándor - Elválás 1939
Zagyi G.Ilona - Vl.rész: Hómanó Karácsonya

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2020. október 26. hétfő

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://meseld.galanthus.hu/

Grafika
Kedvenc mesejelenetek

Ha itt az oldalainkon olvasgatás közben megtetszett egy részlet és szívesen látnád a szobád falán, ne habozz szólni, mi megrajzoljuk!

Szórakozás
Dió Magazin

Gyere és olvasd el a legújabb számunkat! Sok mese, vers és még több ismeretterjesztő olvasmány

Szobai dísz
Poszter mesehősökből

Válaszd ki kedvenc részedet egy meséből és mi megrajzoljuk neked! A végeredmény, akár poszter is lehet, amit nyomtatva szállítunk neked.

previous arrow
next arrow
PlayPause
previous arrownext arrow
Shadow
Slider
Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin hónap első napjaiban megjelenő aktuális PDF számát.