Lev Nyikolajevics Tolsztoj - 1828. szeptember 9. – 1910. november 20.) orosz író, filozófus; az orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója, a realista orosz próza mestere.
Minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke és az Anna Karenina című művei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista...
Lev Nyikolajevics Tolsztoj - 1828. szeptember 9. – 1910. november 20.) orosz író, filozófus; az orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója, a realista orosz próza mestere.
Minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke és az Anna Karenina című művei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista ábrázolása áll.
Egy vak ember hazafelé ment. Éjszaka volt. A vak lámpást tartott maga előtt. Milyen buta vak ember ez, lámpást is visz maga előtt - pedig hát vak, mit ér neki az a lámpás?
Pedig kellett neki az a lámpás, azért kellett, hogy aki lát, le ne verje a lábáról.
Elmentem én egyszer télen az erdőre fáért, kivágtam három fát, legallyaztam, megfaragtam - körülnézek, hát késő van, haza kellene már menni. Az idő pedig csúnya volt nagyon, havazott és hófúvás volt. Gondolom, még meglephet itt az éjszaka és nem lelem meg az utat. Meghajtom a lovat, megyek egy darabig - kifelé út nincsen. Csupa erdő, csupa erdő. Gondolom, hitvány bunda van rajtam, megfagyok az úton.
Özvegyasszony volt Marja, anyjával éldegélt és hat gyermekével. Szegénységben éltek. Utolsó pénzükön vettek egy barna tehenet, hogy tejük legyen a gyermekeknek. A nagyobb gyermekek legeltették Burenuskát künn a mezőn, s ha hazaterelték, moslékot is adtak neki.
Egy szegény asszonynak volt egy lánya, Mása. Mása reggel elindult vízért, hát meglátta, hogy az ajtajuknál valami fekszik, rongyba van csavarva. Mása letette a vedret s kibontotta a rongyot. Alighogy hozzáért, sivalkodás hallatszott a rongyból: „Oá! oá! oá!”
Amikor hatéves lettem, azt mondtam édesanyámnak, hogy szeretnék varrni. Anyám így felelt: - Kicsi vagy te még, megszúrod az ujjadat. - De én egyre csak erősködtem. Végül édesanyám előhúzott a ládafiából egy piros rongyocskát és odaadta nekem, aztán piros cérnát fűzött a tűbe és megmutatta, hogyan fogjam.
Gyakran megtörténik, hogy amikor a városokban tűz üt ki, gyermekek maradnak a házakban, s nem lehet őket kihozni onnan, mert rémületükben elrejtőznek és hallgatnak, és a füsttől nem lehet meglátni őket. Londonban kutyákat tanítanak be a megmentésükre.
Édesapám készült a városba menni. Mondom neki: - Apus, vigyél engem is magaddal. - Azt feleli: - Megvesz ott a hideg; minek mennél oda? - Megfordultam, sírni kezdtem s bementem a kiskamrába. Sírtam, sírtam s elaludtam.
Juhokat őrzött egy kisfiú, s mintha farkast látna, kiáltozni kezdett: - Segítség! Farkas! Farkas!
Odafutnak a parasztok s látják: hazug volt a kiabálás, így tett még kétszer vagy háromszor a fiú, míg egyszer csakugyan a nyájra tört a farkas. Kiáltani kezdett: - Ide hamar, ide, itt a farkas!
Amikor én kicsi voltam, elküldtek az erdőre gombászni. Elértem az erdőt, szedtem a gombát s készültem már hazamenni. Hirtelen besötétedett, megeredt az eső, zengett az ég. Megijedtem, leültem egy nagy tölgyfa alatt. Olyan fényeseket lobbant a villám, hogy belefájdult a szemem s hunyorított a fénytől. Fejem felett valami megreccsent és dörrent; azután ütést éreztem a fejemen. Lerogytam, s addig feküdtem így, míg el nem állt az eső.
Mese
Belopózott egyszer a paraszt egy veteményesbe, hogy uborkát lopjon. Odakúszik az uborkához és azt gondolja: - Gyerünk csak, összeszedek egy zsákra való uborkát, eladom; a pénzen veszek egy tyúkot. A tyúk ad nekem tojást, meghagyom kotlósnak, kikölti a sok csibét.
Mese
Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga meg egy sem volt. És amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, hanem a kemence mögött adtak neki enni. Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette s eltörte. A menye megszidta: miért ront el mindent a házban, miért töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezentúl egy fatálban fog ebédet kapni. Az öreg csak felsóhajtott, de nem szólt egy szót sem.
Elbeszélés
Nagyapó a méhesében lakott nyáron. Valahányszor elmentem hozzá, mézet adott nekem.
Egyszer odamentem a méheshez, s elkezdtem a kasok között sétálgatni. Nem féltem a méhecskéktől, mert nagyapó megtanított, hogy kell csendben a méhesben járni.
A méhek is megszoktak és nem csíptek meg. Egyszer hallom, hogy az egyik kasban valami kotyogás van. Odamegyek nagyapóhoz s elmondom, hogy mit hallottam.
