Meséld
Mese nem csak gyerekeknek

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

Vörösmarty Mihály: Sonett Jó reményi a jövő időnek, Bármiként megúntam immár éltemet, S kértem, hogy tovább ne bukjam, végemet, Kedvre bátorítva élni ...
Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - Atyám sírjához

 

Feléd borongnak, bús temető, komor
S vad képzetekben éji keserveim;
Feléd, hol elhúnyt jó atyámat
Sír födi, és füzeid takarják.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - A korcsokhoz

 

Hová rohantok átkozott gonosz fiak?
Mi készt ezekre? büntetlen
Fog hát az undok visszaélés bennetek
Tenyészni, gyáva fajzatok?
Az ezredes veszély alatt nyögő hazát,
Midőn serényen ébredez,
Imez fajúltak átkosan kelő hada
Alázza, dúlja, dönti meg.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - Szózat

 

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - A GYÁVA GONOSZ

 

Nem hihetem, hogy félt meghalni Gonosz Peti: önkényt
Halt meg ijedtében a szomorú fa előtt.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - A LEGJOBB ORVOS

 

Meggyógyít az üdő, jobb orvos nincs az üdőnél:
Az teszi lassúvá sziveinknek gyors dobogását,
S a feledékenység hártyáját hozza sebünkre;

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - A pókfi és szúnyog

 

A pókfi hálót szőtt magának a falon.
Körűle büszkén repkedett egy cincogó,
S csufolta a szorgalmas állat kis müvét;
Mivel belőle néhány gyenge szálakat
Kitéphetett. S már gondolá, hogy ő egész
Hálókat is fog eltapodni gőgösen.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - Az ifjúság

 (egy szép tájon a fák között bolyongva, végre előbbre jő)

csendes vidék! Ó kedves hely nekem!
Fogadj öledbe ismét engemet,
Itt, lombjaidnak édes alkonyában,
Itt, e virágos térnek halmain,
Itt, hol mosolygva néz rám az anya-
Természet épen hagyott tanyájiból,
O itt felejtve földi terhemet
A lelkesűlés szárnyain magasb
Világra intnek büszke vágyaim;
Emelkedő erővel andalog,

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály -T. Czinke úrnak

Egy boldog észnek messzeható tüze
Villám sugárral fejti ki a homály
Irígy öléből rég nem ismért
Kincseit a henye századoknak.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - Klivényihez

Indúlsz? nyomodban lengenek a szelíd
Múzsák, kiket rég híven ölelgetél,
Indúlsz barátom? Itt nyom engem
A henye lét köre, míg te indúlsz.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - Hucskó

Miféle gerjedelem zavarja lelkedet?
Hová ragadnak vágyaid?
Mit pislogatsz Miskolci békaként? -
Talán reményed int, hová?

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vörösmarty Mihály - A régi üdők emlékezete

Tehát ezekre kelle jutnod, ó Haza!
Hogy ön fiad tiporjon el,
S pártos kezekkel tépje, fossza kebledet,
Mely szűlte és nevelte őt?

Tovább a teljes bejegyzéshez